2012. október 4., csütörtök

      Gondolataidnak regulái (Medgyesi Pál Praxis Pietatis )

Medgyesi Pál, "A kegyesség gyakorlása" cimű könyvének olvasásában nagyon sok örömet találtam és sokat tanultam. Ezt a jegyzetet először magamnak készitettem, de az Úr úgy inditott, hogy megosszam másokkal is. (elnézést a rövig "i" ért, új a gépem és nem jöttem még rá, hogyan irjak hosszút).

1.       Legelső gondod az legyen, hogy a bűnt első mozgásában fojtsd meg. Jövevény legyen, ne lakos a bűn a szivedben.

2.       Ne engedd meg elmédnek, hogy magában valami oly dolognak képét forgassa, melyet vagy meg nem cselekedhetnél, vagy ha megcselekedhetnél is, semmit véle nem használnál. 

3.       Ne vágyj arra, hogy minden dolognak tudásával tölthesd meg elmédet, hanem inkább tanuljad megvetni azokat a kivánságokat, amelyek midőn meglesznek, vagy megbotránkoztatják vallásodat, vagy pedig személyedet teszik utálatossá.

4.       Aminthogy azért nagyra becsüld lelked üdvösségét, kérlek, ne élj semmi szántszándékos undok életben, mert az igaz hit és a bűntételben való szándék, semmi lett okon egybe nem férhetnek.  

5.       Mutasd meg magadat Jézus Krisztus igaz szolgájának lenni, nem csak közhivatalodban.

6.       És ha valamikor gyarlóságból valamely nagy bűnbe esel is, benne ne feküdj, hanem minél  hamarabb igyekezzél abból felkelni tettetés nélkül való megtérés által, a bocsánatvételért könyörögvén mindaddig, miglen lelkiismereted meg nem csendesedik, bűnutálásod meg nem nevekedik, és megjobbulásodnak bizonysága meg nem erősödik. 

7.       Ne kivánj közkedvességet, becsületet hizelkedés által.  

8.       Minden akaratodban mindenkor az Isten akaratja forogjon szemeid előtt, hogy valamiképpen cselekedeted veszteségedre ne forduljon.  Boldog az az ember, ki e rövid életben legismeretlenebb e világon, azonban pedig ő mind Istenét, s mind magát igazán ismeri!

9.       Krisztusodat azért tartsad legfőbb örömödnek, bűneidet pedig legnagyobb bánatodnak.

10.   Valamennyiszer azért a Sátán telhetetlen indulatokat támaszt elmédben, mindenkor eszedbe jusson Pálnak emez intése: Semmit nem hoztunk e világra, kétség nélkül semmit ki sem vihetünk e világból. Hogyha pedig eledelünk és ruházatunk van, azokkal megelégedhetünk.

11.   Többet világi dolgokra ne költs, hanem csak amennyit helyed és állapotod kiván, azonban pedig legfőbb gondod legyen a mennyei dolgokra, ne a földiekre.

12.   Mentől inkább dicsérnek téged az emberek valamely nagyságos cselekedetért, annál inkább megalázzad magadat gondolataidban. Ne is vágyj az embereknek haszontalan dicséretére.

13.   Ne szorgalmaskodjál más ember cselekedeteinek vizsgálásában, hanem inkább vigyázz arra, hogy senki semmi gonosz magad viseltséget ne tudjon felőled.

14.   Ne vélj egy bűnt is kicsinynek, mert a legkisebbik is Isten átkát érdemli meg, és a legkisebbik is elkárhoztathatna tégedet, ha az Isten Fia meg nem halt volna éretted.

15.   Végezetre életednek rövidségéről és halálodnak bizonyos voltáról ottan-ottan megemlékezzél, és kivánj inkább jól élni, mint hosszan. Életedből annzi lesz érték, amennyit Krisztussal éltél.

2 megjegyzés:

  1. Szia! A hosszú í hiányát sokszor lehet orvosolni, ha a "magyar" billentyűzetkiosztás helyett magyar "101 gombos"-t állítasz be (az óra mellett, az EN/HU/RO feliraton jobb klikkel éred el leghamarabb a beállítási lehetőségeket, lehet állítani, hogy melyik beviteli nyelv legyen alapértelmezett). Sajnos a sima magyar kiosztás csak billentyűzetkombinációkkal engedi az í-t írni. Ha magyar 101 gombos van beállítva, a Tab billentyű felett és az 1 előtt levő karakterrel lehet í-t írni, ritkább esetben magyar harveres billentyűzeteknél a bal oldali Shift-től jobbra is teszik néha.

    Ami a bejegyzést illeti, nagyon tetszik, igyekszem alkalmazni.
    Üdv. Sanci

    VálaszTörlés